Miért nem tudok ma Magyarországon kórházban szülni?

Mit is jelent nekem a szülés?

1. Anyává válok

2. Gyermekem lesz, akiről egész életemben gondoskodnom kell és érte felelősséggel tartozom

Anyává válok hormonálisan, lelkileg és testileg. Kötődés alakul ki közöttem és az újszülöttem között, a testem anyatejet termel, amivel az újszülöttemet életben tartom, a kötődés következtében mindent előntő szeretet érzek az újszülöttem iránt, ami gondoskodásra és felelősségvállalásra késztet, anyatigrissé válok.

 A szülés előtti jelek: takarításra buzdító, fészekrakó energiák fellobbanása, a hasam leereszkedése, a babám beilleszkedése, hasmenéses tisztulás, magzatvíz szivárgás/újratermelődés, elő-összehúzódások, rendszeres méhösszehúzódások, hányás, helykeresés, pózkeresés, helyezkedés, befeléfordulás. Kitolás.

Anyává hormonálisan úgy tudok válni, ha a természet adta módon kihordom és megszülöm a gyermekem. Figyelem a szülés előtti jeleket, a lelki változásokat, a testem üzeneteit, a szülés beindulását, a méhem összehúzódásait. Olyan helyet keresek, ahol biztonságban érzem magam. Ellazulok, az éles fényt ösztönösen kerülöm, hogy a testem zavartalanul termelhesse az oxytocint. Követem az összehúzódásokat, eggyé válok velük, feladom az egóm, átadom a testem a hullámzásnak, együtt dolgozom a kisbabámmal: ő születik, én szülöm.

Átélem a tágulásomat ami utat ad a babámnak, és átélem a babám kicsusszanását. A kisbabám a kezembe veszem, a csupasz bőrömre fektetem, és nézem őt, ahogyan ő is engem néz. Hagyom hogy feljebb másszon a hasamon és szopjon, vagy segítek neki, a mellemre teszem és szopni kezd. A köldökzsinórt akkor vágjuk el, amikor már teljesen abbahagyta a pulzálást, hogy a babám vére mind a babámé is legyen. A babám szopizó mozdulatai méhösszehúzódásokat okozva segítik a méhlepény magától való leválását és megszületését. A babámat nem mérem, nem mosdatom és nem öltöztetem fel közvetlenül születése után, hanem a bőrömön hagyom, és beszívom az illatát, csodálom az arcát, pihenek és hagyom, hogy rajtam aludjon el. Órák múlva legfeljebb az édesapjának adom át, csahogy később ismét magamhoz vehessem, és lehetőleg le sem teszem addig, amíg önállósági törekvésében ő maga menne felfedező útjára. Igénye szerint szoptatom, és hordozom. Az időmet rászánom.  

Anyjává válok egy újszülöttnek, akiért korábban is már én felelek. Az én testemben növelem, az étrendemre, életmódomra odafigyelve, együtt élek, mozgok vele. Hallja a hangom és a körülöttem lévők hangját, az életterem zajaiban él, érzi az érzelmi hullámzásaimat, az étrendem ízeit. Születésre készül, a bel és külvilág zajait hallgatja, a magzatvízzel nyeli az ízeket, csuklik, pisil, helyezkedik. Követi a méhösszehúzódásokat, egyre lejjebb helyezkedik, és végül átpréselődik a kijáraton a külvilágba, egyesen az édesanyja karjaiba, mellkasára. Most a mellkasom másik oldaláról hallgatja a jól ismert szívdobbanásaimat, bőrén érzi bőrömet. Megnézi az arcomat, és hallgatja a hangomat. Ösztönei által diktálva, a sejtjeibe íródott dolgot teszi: elindul az anyatej felé, és odacsimpaszkodva szopni kezd. Az előtejben lévő az immunrendszere kialakulásához és a bél rendszere savköpenyének kialakulásához szükséges anyagokat onnan magához veszi.

Csupasz bőrünk összeér, így az én bőrflórám kerül az ő bőrére, a rákenődött hüvely flórám mellé, ami a magzatmázzal együtt megvédi és segíti a saját immunrendszere kialakulásáig. Rajtam alszik el, melegem melegen tartja.

Mivel együtt vagyunk, együtt élünk együtt lélegzünk, ismerem rezdüléseit és tudom mikor szopizni szeretne: amikor éhes, amikor szomjas, amikor kellek neki. Tudom mikor pisilnie kell, mikor üríteni fog, amikor nézelődne, büfögne, vagy aludna.

Teljesen természetesen és megkérdőjelezhetetlenül tudom mindezt, mert a születése során minden a természet rendje szerint történt nekem mint szülő anyjának, és neki mint születő életnek. Énbennem a kötődés hormonálisan kialakult, a végtelen szeretet elöntött eziránt az újszülött iránt, amiből kifolyólag a mindennapi gondoskodás, igénye szerinti szoptatás, hordozás mind természetes és megkérdőjelezhetetlen. Tudom a dolgom. Feltétel nélkül szeretem és figyelem az igényeit. Meg sem fordul bennem, hogy külön tartsam, nem hogy külön szobában, de még külön ágyban sem. Nem félek őt szeretni, nem félek őt ölelni. Nem félek a saját kisbabámtól. Nem teszek műanyag vacakokat a szájába, mert zavarna a hangja vagy, hogy ne tudjon szólni nekem? Nem gondolom, hogy zavarja az életem, hogy elveszi az időmet, hogy "direkt" csinálja. A fülem tudja a hangjait, a szemem érti a jelzéseit, a szívem tudja az ős tudást.

Ezt most a magyar kórházakban nem támogatja semmi. Nemhogy nem támogatja! Ott ennek a belém íródott programnak minden egyes állomásáért külön kellene megküzdenem ugyanazokkal az energiákkal, amik a szülés és születés folyamatában másra vannak szánva. Ha onnan ezeket az energiákat elveszem, és ha még harcolnom is kell beavatkozások ellen, azok az energiák végleg elvesztek a természetes folyamat számára és engem pótolhatatlan veszteség ér. Hamarabb kifáradok, netalán összezavarodom, elbizonytalanodom, stressz és frusztráció alakul ki bennem, ami adrenalint termel. Az oxitocinom ellenlábasát. Lassulhatnak az összehúzódásaim, netalán le is állhatnak. Ha az amúgy egyenes utamon képletesen jobbra balra fodulok, a körülmények által állandó kitekintgetésre vagyok kényszerítve, akkor a saját képességeimet vágom derékba, a saját ösztöneimnek szabok gátat, a saját hormonjaimat kavarom össze, a saját kisbabámat veszítem el sajátomnak.

Az egészséges újszülöttem számára előírt utat ma a magyar kórházakban szintén kompromittálják. Sőt szabotálják! Az élő köldökzsinórját elvágják. Leszívják a légutait, édesanyjától elválasztják, az azonnal szoptatást nem támogatják, sőt nem is helyeslik. Elviszik, órákig külön tartják, mérik, húzzák, vonják, mosdatják, öltöztetik, pelekázzák, táppal hozzátáplálják, szemébe csöppentenek, sírni hagyják. Egyedül hagyják.

A szülés elemi és elementáris. A szabályait kötelező betartanunk a saját magunk és az új élet érdekében. Ez nem választható helyes út. Ez beprogramozott, ez sejtmemória, ez ösztön, ez hormonális. Ahhoz, hogy az édesanya az újszülöttjéről az emberi természet szerint, az evolúcióban évmilliárdok alatt kialakult  megfelő módon gondoskodjon, ez az egyetlen helyes út.

Az ember, szabad akarata következtében lehetséges, hogy mindezt másképp csinálja. De ahhoz, hogy a mindenkori ember személyisége érvényesüljön, ahhoz hogy az fényesen ragyogjon, vagyis a boldogságához és a kiegyensúlyozottság érzéséhez az kell, hogy ez a folyamat úgy zajlódjon, ahogy az a természetes kiválasztódás folyamán beleíródott az édesanya és az újszülöttje sejtjeibe. Ha ezekre a kért ingerekre megadjuk a kért megfelelő válaszokat, az életünk egyszerűvé válik és évtizedekig, vagy akár egész életen át tartó önmarcangolást és útkeresést küszöbölünk ki vele.

Magyarország és a világ -ahogy most ismerjük- generációkon belül megváltozna, ha a szülés és a születés jelenlegi személyiség torzító és áldozattá tevő volta helyett újra elfogadnánk az egyetlen helyes, a valódi, a számunkra előírt, amúgy pedig felemelő, felmagasztaló és minket földöntúli erőkkel elárasztó útját.

Nemzetközi filmbemutató - Anyák forradalma

  

2012. szeptember 20-án körülbelül 1000 helyen mutatják be 50 különböző országban azt a dokumentumfilmet,   amelyik egy világviszonylatban égető problémával, a szülő nők és az újszülöttek emberi jogi kérdéskörével foglalkozik.

A Freedom for Birth - Legyen szabadság a szülésben, születésben!  című, 60 perces dokumentumfilmben a szülés körüli ellátás szakértői, emberi jogi képviselői és maguk az anyák szólalnak meg, mindannyian a rendkívül időszerű és szükséges radikális változtatásért kiáltva.

2012 tavaszán Hágában rendezték meg  A szülés, mint emberi jog című nemzetközi konferenciát, amelynek nyitó beszédében Hermine Hayes-Klein amerikai ügyvéd, a program főszervezője a következőket mondta: „A szülés körüli ellátás gyakorlata a világ számos országában megkérdőjelezhető. Nők millióit küldik akarata ellenére kórházba, kényszerítik háton fekve szülni, vetik alá beavatkozásoknak. A szülészek és szülésznők sokszor saját kényelmükre vagy a kórház anyagi előnyére való tekintettel végzik az egyébként szükségtelen gyógyszeres és művi beavatkozásokat. A nők egyre inkább ismerik fel világszerte, hogy a szülés valódi természete nem ilyen, és nem is kell ehhez hasonlónak lennie. A biztonság ára nem a nők figyelmen kívül hagyása és nem a nőkkel szembeni erőszak.”

A brit film készítői, Toni Harman és Alex Wakeford Geréb Ágnes magyar bába köré építették föl mondanivalójukat, akit az otthonszülés körüli bábai tevékenysége kapcsán ítéltek el. Az egyik érintett édesanya, Ternovszky Anna, amikor második gyermekét várta, beperelte Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bíróságán. A bíróság elmarasztalta Magyarországot, Ternovszky Anna megnyerte a pert. Ez a kulcsfontosságú győzelem a szülés és születés ügyére világszerte komoly hatással bír.

Toni Harman, az egyik rendező ezt mondja: „A Ternovszky kontra Magyarország ügyben született döntés értelmében, Európában minden nőnek törvényes joga, hogy maga válassza meg, hol és hogyan szüljön. Amennyiben egy nő úgy érzi, hogy az ő emberi jogait sértik, mert nem teszik számára lehetővé a választást, kérheti a törvény védelmét a jogait illetően. A Legyen szabadság a szülésben, születésben! című dokumentumfilm bemutatásával reményeink szerint nők sokasága ébred rá az őt megillető jogaira, így a filmünkben rejlő forradalmi erő gyökeres változást hoz majd a szülés körüli ellátásban, ami maga lesz az anyák forradalma.”

Cathy Warwick, a Királyi Bábakollégium igazgatója (Royal College of Midwives, RCM) így nyilatkozott: „A biztonságos szülés minden nő alapvető emberi joga. Ebben sajnálatos módon  nők és kisbabáik milliói nem részesülnek. Az emberiség nagy hiányt szenved azokból a szülésznőkből és bábákból, akik a nők ezen emberi jogait szaktudásukkal biztosítani tudnák. Világviszonylatban égető szükség lenne az egyes országok vezetőségének a helyi várandósgondozás és bábaképzés fejlesztésére. Minden ország vezetőinek támogatnia kellene a szülésznőket és a bábákat! Bízom benne, hogy ez a film, amelyet a RCM is fölkarol, előremozdítja, hogy azok is részesülhessenek szakképzett szülésznők és bábák általi szülés körüli ellátásban, akik most ebben hiányt szenvednek.”

Lesley Page, a Királyi Bábakollégium elnöke hozzátette: „Túl sok nő hal meg vagy szenved amiatt, hogy nincsen megfelelő szülészeti ellátás. Ez elfogadhatatlan, és kérek minden kormányt, hogy nyújtson  a várandósság és a szülés folyamán a nők számára biztonságos ellátást, mert ez a nők alapvető emberi joga.

Hayes-Klein szerint a Legyen szabadság a szülésben, születésben! megadja a választ arra, hogyan lehet megváltoztatni a rendszert. A szülés körüli ellátás akkor fog megváltozni, ha a nők ráébrednek arra, hogy joguk van a valóban őket szolgáló segítségre a szülésük folyamán és ehhez a jogukhoz ragaszkodni is fognak. A szülés akkor fog a helyére kerülni, amikor a nők szembeszállnak az igen gyakori megaláztatással, visszaéléssel, túlkapásokkal és azt mondják: elég volt!”

Miért tart a várandósgondozás az egyre több vizsgálat felé?

MIDIRS, Midwives Information and Resource Service

Educational Charity (Reg. No. 295346) and Company Limited by Guarantee

(Reg. No. 2058212)

MIDIRS, Midwifery Digest, 2012, by Cohain JS.

A magzati ultrahangvizsgálatok kockázatai és az ultrahanghasználatból eredő felelősség

Sokan szeretnek horror filmet nézni. Hatására adrenalin szabadul föl a szervezetben, gyorsul a szívritmus, és ha a film valóban jó, lefekvéskor győzködnünk kell magunkat, hogy nincs szörny az ágy alatt. A magzati ultrahangvizsgálatnak is lehet egy rémfilméhez hasonló hatása. Előfordulhat, hogy a várandósnak a vizsgálat végén ajánlatos leszögeznie, hogy az ultrahangvizsgálat egy olyan olcsó izgalomforrás, ami a várandósság jobbítását ugyan nem szolgálja, ellenben következménye lehet az anyára nézve, mivel olyan műtéti beavatkozás követheti, ami egyébként elkerülhető lett volna. Eddig még fel nem tárt károsodás is érheti a magzatot, és mindezek szerteágazó, hosszú távú következményekkel járhatnak.

Az emberi szülés tíz milliárd év alatt csiszolódott tökéletesre. Amennyiben az átlagos testalkatú, 18-35 éves várandós nem dohányzik, nem eszik túl sokat, nem drogfüggő, ha napi 45 g teljes fehérjét fogyaszt kétadagnyi zöld leveles zöldséggel és egy darab, de annál nem több gyümölcsöt eszik, ha a heti étrendjében két-három adag hal is szerepel, viszont tartózkodik a finomított cukor fogyasztásától, mindig tiszta vizet iszik, és szán időt az olyan jellegű rendszeres testmozgásra, mint amilyen a vízhordás lehetett, akkor  várhatóan problémamentesen fog születni - kísért szülés mellett-, egy 3000 g-os kisbabája, még akkor is, ha semmiféle gondozáson nem vesz részt a szülés előtt. Kivétel ez alól a vércsoport vizsgálat, az Anti-D szérum szükségessége miatt (ha az anya Rh-negatív és az apa Rh-pozitív). Ha a várandós túl sokat eszik, nagyobb lesz a magzat is, és nagy valószínűséggel a vajúdási idő is megnyúlik, így előfordulhat születési trauma és akár halvaszülés is. Ha napi három doboz cigarettát szív, akkor kisebb lesz a baba és a halvaszületés is valószínűbb, de a magzati ultrahangvizsgálat egyik esetben sem képes javítani a szülés kimenetelén.

A rutin magzati ultrahangvizsgálat

Randomizált kontroll tesztek szisztematikus meta analízise sem tudta bizonyítani, hogy a rutin magzati ultrahangvizsgálatok javítanának a szülés kimenetelén, továbbá kimutatták, hogy nem rendelkezünk elegendő tudással a magzati ultrahangvizsgálatoknál manapság használt ultrahangdózis erősségének szerteágazó hatásairól. A magzati ultrahangvizsgálat pedig csupán akkor válhatna a rutin várandósgondozás részévé, ha a bizonyítékok kétséget kizárólag alátámasztanák, hogy a mérleg nyelve az ultrahangvizsgálat előnyei felé billen. Lásd 1. táblázat.

1. táblázat: A magzati ultrahangvizsgálat használata bizonyítottan jobb szülési kimenetelt eredményez

• Igazolja a medencevégű hosszfekvés koponyatartásba való külső fordítás eredményességét.
• Segíti a magzati vérátömlesztést és a magzatvízvételt.
• Segíti a kismedencei daganat és fibróma fölismerését.
• Segíti az üszökterhesség megállapítását.
• Segíti a méhen kívüli terhesség megállapítását.
• Igazolja a magzati halál beálltát.
• Egyértelművé teszi a magzat fekvését (amennyiben a szakember nem tudja másképpen meghatározni).

A 2. táblázatban rögzített, nők tízezrein elvégzett ultrahangvizsgálatok eredményei randomizált kontroll tesztekben kerültek összesítésre. Bár az ultrahangvizsgálatoknak elvileg lehetőségük lenne fölismerni a veszélyeztetett helyzeteket, a bizonyítékok nem támasztják alá, hogy véső soron javítottak volna a magzatok állapotán. A magzati ultrahangtesztekkel elvileg a magzati növekedés elmaradásának (méhen belüli retardáció) gyanúját diagnosztizálják, csakúgy, mint a méhlepény feltételezett elégtelenségét vagy terminustúllépés esetén a feltételezett túlhordást. Ezekkel az ultrahangvizsgálatokkal rutinszerűen indokolják a halvaszületés megelőzése érdekében végzett szülésmegindítást, császármetszést. Azonban amit az ultrahangvizsgálatoktól eredetileg vártak, hogy az ilyen módon gyűjthető információk következtében kevesebb lesz a halvaszülés, vagy csökken a perinatális halálozás, nem bizonyosodott be. A legszigorúbb kutatások sem tudták kimondani, hogy azoknak a nőknek a körében kevesebb lett volna a halvaszülés, vagy alacsonyabb a perinatális halálozás, akiknél megindították a szülést ultrahanggal igazolt túlhordás, vagy méhen belüli retardáció gyanúja miatt. A szülésmegindítás következménye viszont a magasabb császármetszési arány.  A szülésmegindításnak önmagában is nagy a kockázati tényezője a szülés utáni vérzés tekintetében. A szülésmegindítás újszülöttekre vonatkozó hosszú távú következményeinek teljes körű fölmérése pedig mindezidáig nem történt meg.

2. táblázat: Bizonyítottan nem eredményez jobb kimenetelű szülést a magzati ultrahangvizsgálat használata

• A várandósság első harmadában végzett ultrahangvizsgálat a szülés várható idejének meghatározása céljából.

• A várandósság második harmadában végzett (Magyarországon ún. „genetikai” ultrahangvizsgálat, a ford.), tizenöt perces, magzati szerv ultrahangvizsgálatnál 13-85%-os a hibaszázalék, sok a tévesen pozitív eredmény.
• A magzatvíz mennyiségének meghatározása céljából végzett ultrahangvizsgálat.
• Biofizikai profil meghatározása céljából végzett ultrahangvizsgálat[1].
• A méhlepény minősítése céljából végzett ultrahangvizsgálat.
• Doppler vizsgálatok alacsony kockázatú várandósságnál.
• Doppler vizsgálatok magas kockázatú várandósságnál.

Ultrahangvizsgálat a magzat oxigénhiányos állapotának szűrésére

A „méhen belüli retardáció” kifejezést (IUGR– Intrauterin Growth Retardation) fölváltotta a jelentésében azonos, de kevésbé szigorúan hangzó „korlátozott méhen belüli fejlődés” terminus (FGR – Fetal Growth Restriction). A „korlátozott méhen belüli fejlődés” azokat a magzatokat jellemzi, akiknek becsült súlya alacsonyabb a 10 percentilis értéknél[2]. Ha úgy fogalmazunk, hogy súlyban a 10 percentilis érték alá a magzatok 10%-a kerül, akkor a magzatok 10%-a mindig beleesik az intrauterin retardált magzatok kategóriájába. A hipotézis arra, hogy a magzat miért eshet a 10 percentilis érték alá, az, hogy a méhlepény elégtelen működése korlátozza a magzat növekedését, tehát hatással van annak lehetséges gyarapodására és fejlődésére. Mihelyt a magzat súlyát a 10 percentilis érték alá becsülik, a magzati morbiditás kivédésének ürügyén vizsgálatok megállíthatatlan sorozata veszi kezdetét. Az adatszerzés és ezek eredményeinek fényében a beavatkozások elvégzésének szükségessége közötti nem létező összefüggést, továbbá, hogy származik-e előny ezen beavatkozásokból, a 2-es táblázat szemlélteti. A várandósság kimenetelének javítását célzó, a méhlepény elégtelen működésének diagnózisára használt ultrahangvizsgálat nem bizonyult hasznosnak. A magzat szervi ultrahangvizsgálata, azon felül, hogy olyan szervi hibákat azonosít, amik méhen belüli kezelésére nincs lehetőség, nagyszámú, téves pozitív és téves negatív diagnózist állít fel. A magzatvíz mennyiségének megbecsülésével kapott érték közvetlenül nem mutatja a magzat jólétének hiányát, és nincs „megbízható előrejelző jelentősége”[3] sem. A Cochrane tanulmány azt mutatja, hogy „ennek a vizsgálatnak a következtében megnő az abnormálisan kevés magzatvíz diagnózisa, ami miatt nő a szülésmegindítások száma, ennek ellenére a szülés kimenetelében nem tapasztaltak javulást”.[4] Magann azt találta, hogy a magzatvíz mennyiségének megítélésében egyik technika sem volt hasznosabb, a másiknál.[5] Azokban az esetekben, ahol a kórházi felvétel részét képezte a magzatvíz mennyiségének ultrahangos vizsgálattal való megbecsülése, a magzat veszélyeztetettségére hivatkozva a császármetszések száma megduplázódott, összehasonlítva azzal a csoporttal, ahol nem volt ilyen vizsgálat. Az első csoportnál az újszülöttek jóllétében sem volt javulás a másik csoporthoz képest. A biofizikai profil (ultrahangvizsgálat a magzat szívritmusának, izomtónusának, mozgásának, légzésének és a magzatvíz mennyiségének megbecsülésére) sem képes a szülés kimenetelén javítani, azonban jelentősen több lesz a szülésmegindítás és a császármetszés. „Továbbá a biofizikai profil következtében előidézett más beavatkozások, a kórházban tartózkodás hossza, a súlyos rövid- és hosszú távú újszülött kori morbiditás és a szülői elégedettség további vizsgálatokat igényel.”[6]

Ha a biofizikai profil vizsgálaton a magzat állapotát nem találják kielégítőnek, akkor további vizsgálatok következnek. A várandóst a köldökzsinór véráramlásának Doppler vizsgálatára, továbbá a méh két artériájának Doppler vizsgálatára utalják, és ha ezek a vizsgálati eredmények aggodalomra adnak okot, akkor a magzati arteria cerebri media Doppler vizsgálatát is elvégzik. Mindezen eredményeket a méhlepény állapotának függvényében értékelik. Ezek a tesztek feltételezetten biztonságosak, hatékonyak és életmentők, azonban ezt a feltételezést nem támasztották alá bizonyítékokkal sem a biztonság, sem az előnyök tekintetében. A Doppler ultrahangvizsgálat egy új eljárás. Újdonsága ellenére több randomizált kontroll vizsgálat értékelte ki hasznosságát, mint bármelyik más, a magzat növekedésére és jóllétére irányuló biofizikai vizsgálatét. A Cochrane tanulmány tízezres mintán kutatta a Doppler ultrahangvizsgálat hatékonyságát, magas kockázatú várandósságnál. Azt találta, hogy a bizonyítékok nem egyértelműek és a jó publikáció érdekében lehetséges az elfogultság. Míg a méh artériáinak Doppler ultrahang analízise helyesen azonosítja a halvaszületési kockázatnak kitett, oxigénhiányos magzatokat a méhlepény- leválása, vagy fejlődési korlátozottsága miatt beállt- vérellátási zavara következtében, nem tudta bebizonyítani, hogy a diagnózist követő beavatkozások sorozata megelőzte volna a halvaszületést. Olyan színvonalas tanulmányok nincsenek, amelyek a magzat ideggyógyászati fejlődését is végigkövetnék.[7] A Cochrane tanulmány nem talált perdöntő bizonyítékot arra nézve, hogy a rutin köldökzsinór artéria vagy a rutin méh és köldökzsinór artéria kombinált Doppler ultrahangvizsgálata előnnyel járna az anyára vagy a babára nézve, sem az alacsony kockázatú várandósságnál, sem annál a csoportnál, ahol az ilyen szempontú válogatás nem történt meg.

Egyik trimeszterben elvégzett rutin ultrahangvizsgálat sem javított a perinatális halálozási arány összességén. Egy friss meta-analízis 9 randomizált kontroll tesztben (N= 35,049 nő részvételével) azt vizsgálta, hogy a korai várandósságnál használt ultrahangvizsgálat, javított-e a szülés körüli csecsemőhalálozás arányán, szemben a korai várandósságnál (24 hét előtt) egyáltalán nem használt, vagy szelektív módon használt ultrahangvizsgálaton részt vett csoporttal. A perinatális halálozás szempontjából az eredmények összesítése nem mutatott jelentős eltérést a két csoport között.

Arra is érdemes kitérni, hogy vajon tudunk-e eleget a várandósság alatti ultrahangbehatásról. (3-as táblázat) Jogosan merül föl a kérdés, hogy vajon milyen információkat kapnak a nők erre a hiányosságra vonatkozóan, csakúgy, mint az, hogy az ultrahangvizsgálatok feltételezett előnyei mennyire vannak tudományos bizonyítékokkal alátámasztva.

3. táblázat: Az ultrahangvizsgálatok potenciális veszélyei

• Valószínűsíthető, hogy nincs összefüggés az 1990 előtt használt, 94 mW/cm2 dózisú, várandósság alatti ultrahangvizsgálat, és a gyermekkori rákbetegség, az alacsony születési súly, a gyermekkori fejlődés kóros volta, valamint a gyermekkori idegrendszeri fejlődés között.[8]

• A 2002 óta engedélyezett 720 mW/cm2 ultrahangvizsgálat négyszer nagyobb dózisú, mint amiket teszteltek.[9]
• A manapság használt ultrahang dózist epidemiológiailag soha nem tesztelték.[10]
• Az első trimeszterben a magzat nagyon érzékeny a károsító behatásokra. Az ultrahang hőt képez, ami magzatkárosító hatású lehet.
• Fókuszált ultrahang jelenleg vesekövek, méhi fibróma, agydaganat, kisebb gerincvelői elváltozások szétrombolására használatos. További információk: Yoav Medan Ultrasound surgery Healing without cuts (Ultrahang sebészet, vágás nélküli gyógyulás).
• Az ultrahangvizsgálatot végző szakemberek általában szegényes tudással rendelkeznek az ultrahang hő- és mechanikai hatásairól.[11]

A méhlepény szerepe

A mai napig nincs olyan tanulmány, amely talált volna olyan méhlepényi jellegzetességet, amit kizárólagosan azonosítani lehetne a magzat méhen belüli növekedési zavarának kiváltó okával, és nem lehetne jelen normálisan működő méhlepényeknél is. Ez magában foglalja a szövetelhalást és a részleges méhlepényleválást is. Oxigénhiányos újszülöttnél, szülés után, azonosítottak III-as minősítésű méhlepényt, ami utólagosan utalhat a méhlepény méhen belüli elégtelen működésére. Ugyanakkor a szülés előtti méhlepény ultrahang vizsgálata nem képes a méhlepényt hiba nélkül minősíteni. Öt magasan képzett, tapasztalt ultrahang specialista egymástól függetlenül, két alkalommal, 1 hét különbséggel, jó látási viszonyok mellett 90 ultrahang képet értékelt 0, I, II, III minősítésű méhlepényről. Következetes minősítés kilenc ultrahang képnél történt csupán, amikor ugyanazt a 0, I, II vagy III minősítést adta mind az öt szakértő. Az egyik képnek 0, I, II, és III minősítést adtak a különböző szakértők.  Ebből az következik, hogy a méhlepény méhen belüli minősítése még tapasztalt szakértők által sem ad megbízható eredményt. Ettől függetlenül alkalmazzák ezt az ultrahangvizsgálatot a méhlepény elégtelen működésének diagnosztizálására.

Az ultrahangvizsgálat nem elég precíz módszer a normálistól eltérő méhlepény méhen belüli diagnosztizálására. Amikor a méhlepény egy könnyebben beazonosítható variánsának gyanúja merül fel, az automatikusan nem jelenti azt, hogy a magzat veszélyben lenne. A legszembetűnőbb és legkönnyebben beazonosítható méhlepényváltozat a kiemelkedő szélű méhlepény, aminek két cm széles és fél cm magas, többnyire a magzati oldal felszínén kiemelkedő fehér szélét az összenőtt és fölgyűrődött külső és belső magzatburok képezi. Ez a fölgyűrődött szélű méhlepény a szülések 1%-ában van jelen, de egyes vizsgálatok azt mutatták, hogy akár 1-18% közötti is lehet az előfordulása, a részlegesen kiemelkedő szélűeket is ideszámolva.[12] Előfordul, hogy a szülőknek, annak ellenére állítják, hogy a kiemelkedő szélű méhlepény emeli mind a szülés körüli halálozás esélyét, mind a koraszülés kockázatát, a szülés előtti vérzés esélyét, a méhlepény rendellenes leválásának előfordulását vagy a vetélést, hogy a tanulmányokból az derül ki, hogy egyes normális kimenetelű szüléseknél figyeltek föl erre a méhlepény fajtára.[13] Ugyanez a tanulmány azt is kimutatta, hogy amikor méhlepényre fókuszált ultrahangképet mutattak tapasztalt ultrahangos szakembereknek, azok a legtöbb esetben nem tudták beazonosítani ezt a méhlepényvariánst, és az esetek 35%-ban (17/49) egy vagy több szakértő valószínűleg, vagy bizonyosan kiemelkedő szélűnek diagnosztizálta a normális méhlepényeket.

A szülést követően a méhlepény megvizsgálásra kerül, annak érdekében, hogy tud-e információval szolgálni a méhen belüli élet 9 hónapjára vonatkozva, továbbá hogy maradt-e vissza belőle szövet a szülés során. Van olyan méhlepény, aminek a magzat felőli oldalán fehér csomócskák mutatkoznak, ennek amnion nodosum a neve. Ezek a sima felszínű, fehér csomócskák az időre született méhlepények 65%-ában jelen vannak. Ezek a méhlepényt fölépítő ún. „végbolyhok” sejtjeiből álló csomók felületének betüremkedése a méhlepény bolyhai közé és köré. Ez ugyan vészjóslóan hangozhat, valójában azonban az időre szüléseknél a normális végbolyhok 10-50%-ánál van jelen, és nem kapcsolható morbiditáshoz. Apel Sarid (2010) azt találta, hogy a megemelkedett mennyiségű csomók jelenléte a „koraszülöttek és a korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált (FGR) magzatok oxigénhiányos állapotának, vagy reaktív oxigén ágens jelenlétének köszönhetően alakul ki”. Azonban az írás nem részletezi pontosan, mit ért megemelkedett mennyiségen, továbbá a 37. hét előtt született, korábban korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált magzatok csupán 11% -ánál találta ezt, ami bőven a normális értéken belül van. Ha kifejezetten a rendellenes méhlepényt próbáljuk definiálni, azt találjuk, hogy a 34. hét előtt született, korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált magzatok 61%-ánál, és az ugyanezen diagnózisú, időre született magzatok 70%-ánál a méhlepény semmi figyelemreméltót nem mutatott.[14] A szerzők nem válaszoltak a megkereséseimre és nem kommentálták ezt. Az időre született újszülöttek méhlepényének 30%-ánál és a 34. hét előtt született újszülöttek méhlepényének 39%-ánál volt jelen egy vagy több a következő listából:

• Akut magzatburok gyulladás
• Amnion nodosum (a normális méhlepények 65%-ánál is jelen van)
• Meszesedés (nem definiált, és kép sem volt róla)
• Infarktusos, gócos, diffúz
• A bolyhos belső magzatburok ereinek megvastagodása és szegényes erezettsége, amikor a végbolyhok kapillárisai a bolyhok kevesebb, mint 50%-át foglalják el, vagy amikor a kapillárisok kevesebb, mint 40% volt a bolyhos periférián
• Megemelkedett számú csomócskák - „megemelkedett” nem volt definiálva

Salafia (1997) azt találta, hogy a korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált újszülöttek 68%-ánál szülés után a méhlepényen nem találtak semmi szokatlant, viszont az ugyanezen diagnózisú, időre született újszülöttek 32%-ánál a méhlepényen találtak kóros elváltozásokat. Ez megfelel annak, amit Apel-Sarid is kimutatott tanulmányában. A mai napig nincs döntő bizonyíték arra, hogy a szülés utáni méhlepényvizsgálattal meg tudnánk állapítani olyan méhlepényi karakterisztikákat, amik a korlátozott méhen belüli fejlődéshez köthetők lennének. Következésképpen megalapozatlan szülés előtti ultrahangvizsgálattal diagnosztizálni a méhlepény elégtelen működését.

Konklúziók

A várandósság normális élettanában a méhlepény élteti a magzatot a szülés időpontjáig. Ha a várandósság alatt a méhlepény részleges leválása, infarktusa, vagy daganatai vannak jelen, a test más szerveihez hasonlóan a méhlepény bolyhai képesek pótlólagos, másodlagos vérellátásról gondoskodni. Ennek a folyamatnak egy élettani példája, ha egy rosszul kivitelezett császármetszést csillapíthatatlan vérzés követ, és a vérzés megállítására lekötik a méh vérellátásáért felelős egyik főartériát, az ezt követő várandósságokat a nők ennek ellenére képesek időre kihordani, mert a méh keringését a mellékágak biztosítják. Nincs arra nyomós bizonyíték, hogy akár a magzatok, akár a méhlepény megállnának a növekedésben a szülés pillanata előtt, és a logika is azt támasztja alá, hogy azt feltételezzük, hogy mindkettő egészen a szülés pillanatáig növekszik, az ezt megakadályozó faktorok hiányában. Ha tehát a magzat élve születik, a méhlepény biztosan működik. Ebből a megkérdőjelezhetetlen tényből kifolyólag valóban helytelennek tűnik a „rendellenes működésű méhlepény” terminusa egy olyan méhlepényre vonatkozva, amely mellett élő újszülött születik.

A várandósság korai szakában bekövetkezett vetélés okaként előszeretettel használják a „rendellenes működésű méhlepény” diagnózist. A vetélések nagy részében azonban az ok ismeretlen, és a mai napig észrevehetetlen kromoszóma rendellenességek is éppen olyan jó magyarázattal szolgálnak, mint a nem diagnosztizált méhlepényi működési rendellenesség.

            Fordítva éppen úgy valószínű, hogy a méhlepény sokkal jobban érintett a várandósság és a vajúdás alatt előforduló események egész sorában annál, mint amit mi jelenleg képesek vagyunk kideríteni, és még csak most kezdjük megérteni, hogyan hatnak, vagy, hogy vajon hatnak-e az eltérések.

            Az ultrahangvizsgálatok tehát dokumentáltan borzasztóan pontatlanok. Egy friss tanulmány megállapította, hogy az ultrahangos magzati súlybecslésnek egy teljes egyharmada, vagyis 34%-a, az újszülött tényleges súlyának plusz mínusz 10% tartományán kívül esett. (Hargreaves, 2011) Amikor a magzat súlyát kisebbnek becsülik, mint a dátum szerinti átlag súly, annak sok lehetséges oka lehet, de mindenképpen érdemes tekintetbe venni, hogy milyen célja is van a diagnózis felállításának. A diagnózis felállításától függetlenül a várandósnak nyújthatunk életmód-vezetési tanácsokat, mint a dohányzás elhagyása, a stressz kerülése, vagy a táplálkozás javítása.

            Talán azt a legnehezebb elfogadni, hogy a várandósság maga rafinált, okosan megtervezett, egymással kölcsönösen összekötésben lévő rendszerekből áll, aminek a bejósolhatósága, netán az irányítása teljes képtelenség anélkül, hogy több kárt okoznánk, mint amit meg tudnánk akadályozni. Ilyen például a rutin szülésmegindítás, vagy a rutin császármetszés. A szülészorvosi szemléletben a kivételek válnak szabályokká. Ez a méhlepénnyel kapcsolatban is elmondható. A méhlepény a legkevésbé tanulmányozott, rendkívül dinamikus, változékony, rövid életű szerv. Nagyon szeretnék látni egy olyan randomizált kontroll tesztet, ahol a nők egyharmada minden lehetséges vizsgálaton átesik, és közben személyre szóló gondozásban nem részesül, a másik harmad saját otthonában részesülne várandósgondozásban, személyre szabott beszélgetéssel, életvezetési és táplálkozási tanácsokkal, viszont az Rh-faktor meghatározására irányuló vérvizsgálaton kívül egyetlenegy hivatalos vizsgálat sem történne nála, és a harmadik harmad mindekét ellátásban részesülne.

Nagyon nagy annak a valószínűsége, hogy a halvaszülés megelőzéséért az kapna Nobel díjat, aki a méhlepényen be tudna azonosítani egy ultrahanggal is könnyen észrevehető elváltozást, és nem az a bába, aki be tudná bizonyítani, hogy a várandós otthonában történő várandósgondozás sokkal jobb hatékonyságú bármilyen manapság használt műszeres szűrővizsgálatnál.

            Miért vette az irányt a várandósgondozás az egyre több elvégezhető vizsgálat felé? Amióta a császármetszések száma megemelkedett, a harmadik trimeszter vége felé előforduló halvaszülés 1/1000 helyett 1/500 lett, akkor tehát miért nem korlátozzuk a császármetszést a nők utolsó szülésére. Köztudott, hogy Amerikában több a halvaszülés, mint Európában. Az amerikaiakban talán fölébredhetne a kíváncsiság, hogyan viszi ezt végbe Európa. A dohányosok és a terhességi cukorbetegségben szenvedők körében magasabb a halvaszülés. Vajon hogyan alakulnának az eredmények, ha azoknak a várandósoknak, akik dohányoznak és túl sok cukrot esznek, megemelnék a társadalombiztosítási díját? Hogyan, ha füstmentes miliőbe helyeznénk őket, megfelelő jó minőségű táplálékkal?

            Ez a terület sincs meg ellentmondásos bizonyítékok nélkül. Az viszont nyilvánvaló, hogy nincs kapcsolat az elfogadott protokoll és a szülésre vonatkozó előnyök között, ami nem a nagyszámú változónak köszönhető. Bizonyára léteznek ugyanis rendellenes működésű méhlepények, ezeket azonban a várandósság alatt a mostani módszerekkel nem lehet úgy diagnosztizálni, hogy a várandósnak és a kisbabájának is előnye származnék belőle.

---

[1] BPP – Biophysical Profile-t, a második harmadban vizsgálat alkotja, amely méri és pontozza a: 1.Magzatmozgást, 2. Magzati tónust, 3. Magzati légzést, 4. Magzatvíz mennyiségét, 5. Magzati szívritmust.

[2] A magzat súlyának percentilis értéke az átlagos magzati súlyhoz képest, vagyis a magzatok 90% -ának ennél magasabb a súlya.

[3] Locatelli et al. 2004

[4] Nabhan and Abdelmoula 2008

[5] SDVP – single deepest vertical pocket techika, a magzatvíz mennyiségének megítélésére a legmélyebb magzatburki űr megmérését használja;

AFI – amniotic fluid index, a magzatvíz mennyiségének megbecsüléséhez 4 különböző magzatburki űr összegét használja

[6] Lalor et al. 2008

[7] Alfirevic et al. 2010

[8] Stratmeyer et al. 2008

[9] Abramowicz 2008

[10] Stratmeyer et al. 2008

[11] Sheiner and Abramowicz 2008

[12] www.fetalultrasound.com

[13] Harris 1997.

[14] Apel-Sarid et al. 2010

Bárcsak minél több nő tudná, milyen szexi is tud lenni a „tudományos”szülés

Prof Alice Dreger 2012 március 20.-án a "The Atlantic" amerikai online újságban megjelent cikkének fordítása:

Alice Dreger , Professor of Clinical Medical Humanities & Bioethics / Klinikai Orvostudományok Humán és Bioetika Tanszékének professzora

Minél kevesebb a beavatkozás, annál tudományosabb a szülés

A tudományos ismeretterjesztő anyagok újra és újra alátámasztják, hogy a beavatkozások mind az anyára, mind a gyermekére nézve egyaránt kockázatemelő, és nem kockázatcsökkentő hatásúak.

Ha megkérdezem az orvostanhallgatóimtól, hogyan írnák körül azt a nőt, aki nem szülészorvost, hanem bábát választ a szüléséhez, általában hosszú pamut szoknyát viselő, copfba fonott hajú, bio-vegetáriánus, jogázó, akár VW mikrobuszt vezető nőt képzelnek el. Akire végképp nem gondolnának, az a tudományosságot mindennél előbbre helyező, mindenevő, nadrágot hordó nő.

Nem tudták hová tenni az információt, amikor elmondtam nekik, hogy valójában egyetlen oka volt annak, hogy jómagam és a párom – aki akadémikus belgyógyász - lecseréltük a szülészünket egy bábára.  Ez az ok pedig a következő volt: A bábánk hozzáállása tudományosan megalapozott volt, a szülészorvosunké nem.

Sok-sok orvostanhallgató, hasonlóan az amerikai páciensek többségéhez, összezavarja a tudományt a technológiával. Tudományos megalapozottsággal orvosnak lenni szerintük egyet jelent azzal, hogy a pácienst rábeszélik a lehető legtöbb elérhető technológia bevonására. Ez azonban veszélyessé teheti az orvosokat. Ugyanis a tudományos ismeretterjesztő anyagok újra és újra alátámasztják, hogy a beavatkozások az anyára és a gyermekére nézve egyaránt kockázatemelő, és nem kockázatcsökkentő hatásúak.

A legtöbb szülésre készülő nő ennek nincs tudatában, még akkor sem, ha a választott szülészorvosa viszont igen. Valójában ezek a nők is ugyanazt akarják, mint amit én is akartam: biztonságos lefolyású szülést mind a magam, mind pedig a gyermekem számára. Úgy tűnik azonban, hogy senki nem mondja el ezeknek a nőknek, hogy hiteles adatokra alapozva melyik a legjobb módszer. Míg a barát részéről egy fél pohár bor odakínálása gondatlan veszélyeztetésnek tűnhet, a szülészorvos által szükségtelenül felajánlott császármetszés vagy a kockázatos beavatkozások hősiesnek számítanak.

Amikor 2000-ben várandós lettem, a párommal együtt utánanéztünk a tudományos orvosi szakirodalomban, hogyan tehetünk a legtöbbet a gyermekünk és az én biztonságomért a várandósság és a szülés alatt. A következőket találtuk: Fontos, hogy sokat sétáljak a várandósságom alatt, továbbá a vajúdás közben is. A vajúdás alatti séta általában lerövidíti a vajúdás idejét és csökkenti a fájdalmat. Várandósságom alatt jó, ha rendszeresen ellenőrzik a súlyomat, a vizeletemet, a vérnyomásomat és a haskörfogatomat, azonban el kell kerülnöm a hüvelyi vizsgálatokat. Ameddig a várandósságom alacsony kockázatú, az ultrahangvizsgálatokkal sem kell foglalkoznom, hiszen az ultrahangvizsgálat nem javítja a kisbabám vagy az én egészségi állapotomat, ellenben további vizsgálatokhoz vezethet, amik viszont ránk nézve egyértelműen előnyök nélküli kockázatot jelenthetnek.

A legjobb tanulmányok szerint továbbá az alacsony kockázatú várandósságomat követő szülésemkor egyáltalán nem kell, hogy szülésmegindítás, gátmetszés, vajúdás alatti folyamatos szívhang-regisztráció (CTG) történjen, nem ajánlott a fájdalomcsillapítás, és egészen biztosan nem kell indokolatlan császármetszés. Guggoló pozícióban ajánlott viszont szülni, és jó, ha van egy doulám, vagyis egy „laikus asszonytársi segítő”, azaz, vajúdást támogató személy, aki a vajúdás és a szülés alatt végig velem foglalkozik. (Tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy alacsony kockázatú szülésnél a doulák jelenléte elképesztő hatékonysággal képes a fájdalom csökkentésére. Egy szülészorvos szellemes megjegyzése, hogy ha a doula gyógyszer lenne, az lenne illegális, ha nem kapna belőle minden egyes várandós.)

Más szóval tehát, ha a szokásos, kevesebb technikát felvonultató vizsgálatok orvosilag nem túl érdekes várandósságot jeleznek, és ha tudományosan akarnám a legmagasabb biztonsági fokot elérni, akkor hasonlóképpen kellene szülnöm, mint az ükanyám tette: egy pár tapasztalt asszonytársi segítővel körülvéve, akik kivárják a vajúdást és a szülést. Az egyetlen figyelemreméltó különbség az lenne, hogy az én bábám időnként ellenőrizné a magzati szívhangokat, hogy a baba jól van-e.

A szülészorvosom és a kórháza egyértelműen kinyilvánították ellenérzésüket egy ilyen „régimódi” szüléssel kapcsolatban. Mi tehát eljöttünk onnan, és kapcsolatba léptünk egy bábával, aki sokkal modernebb volt ennél. A szülésem pedig olyan volt, amilyet fent leírtam. Valóban fájt, erre azonban a doulám és a bábám előre felkészítettek, és biztosítottak arról, hogy ez a semmihez sem hasonlítható fájdalom nem kell, hogy félelmet váltson ki vagy bármi bajt eredményezzen.

Egy technikai beavatkozásra végül is szükségünk lett: a magzatvíz mekóniumos volt (ami azt jelenti, hogy a fiam székletet ürített még a méhben). A bába elmagyarázta, hogy ezért közvetlenül szülés után egy gyermekgyógyász azonnal elvinné az újszülöttet, és egy tubuson keresztül csövet vezetne le, amin keresztül leszívná a kisbaba alsó légutait, mindezt a tüdőgyulladás kivédése érdekében. A bábák is ezt tették. Három hónap múlva reggeli közben a férjem megmutatta egy randomizált kontroll-vizsgálat friss publikációját, ami azt mutatta, hogy azok közül a kisbabák közül, akiknek ebben a helyzetben csupán a szájukat tisztították ki, a légcsövüket nem, kevesebbnek lett tüdőgyulladása, összehasonlítva azokkal, akiken alsó légúti beavatkozást is végeztek. Egy újabb beavatkozás, amelyről kiderült, hogy nem éri meg.

Egy évtized múltán a bizonyítékok még mindig mind a várandósság, mind a szülés alatti ellátás során a minél kevesebb beavatkozást pártolókat igazolják. Mindezek ellenére Amerikában gyakorlatilag még mindig nincs áttörés, hogy a szülés körüli ellátás tudományosan megalapozottabbá váljon.

Megkérdeztem néhány, e kérdéssel foglalkozó kutatót. Egyikük Libby Bogdan-Lovis, aki a Michigani Állami Egyetem Élettudományi Tanszék Etika és Humán Központjának munkatársa -, aki történetesen a doulám is volt. (Szerencsémre.) Libby szerint Amerikában a probléma abból a fölfogásból fakad, amely szerint a szülés veszélyes és kockázatos, amit a jó végeredmény érdekében irányítani kell.

Libby arra is rámutatott, hogy a probléma másik része maga az intézményi szabályozás: „A biztosító cégek általánosságban a kórházi szüléseket biztosítják, nem az otthonszüléseket és az otthonszülésben résztvevő bábákat. Így a kórházi orvosok és kórházi szülésznők/bábák tevékenységét térítik, vagyis ha a kórházban valamilyen beavatkozást végeznek, azt kifizetik, míg ha otthonszülésnél nem történik semmilyen beavatkozás, akkor nincs mire fizetni, továbbá az egészségügyi rendszer kockázatkezelési szemlélete azokat támogatja, akik bizonyítani tudják, hogy mindent megtettek, ami beavatkozásokkal megtehető volt. Mindezt -, ahogy Libby mondja -, annak ellenére; hogy „a szülés irányítása és vezetése valódi orvosi kockázatokkal terhelt, és gyakran beavatkozások láncreakciójához vezet.”

A Michigani Egyetem Bioetika és Szociális Orvostudományok Központjának szociológusa, Raymond De Vries, aki a Holland Maastricht Egyetemnek is vendégprofesszora, összehasonlította az amerikai és a holland szülés körüli ellátást. Azt találta, hogy az amerikai „szülészorvosok olyan szakértők, akik szerint a szülés veszélyes és félelmetes.” De Vries véleménye szerint a várandósgondozás mikéntje Amerikában egy el nem ismert etikai problémát képez. „A nők korlátozva vannak a gyermekszüléssel kapcsolatos választási jogaikban, mert nem tájékoztatják őket a szülés közbeni beavatkozások veszélyeiről. Az orvosok pedig gyakran visszaélnek a tudomány nyújtotta magyarázatokkal, hogy alátámasszák egy újabb technológia szülés közbeni alkalmazását. Orvosi etikával foglalkozó szakemberek inkább az in-vitro megtermékenyítéssel kapcsolatos és az embriókon beültetés előtt végzett genetikai vizsgálatok esetleges, ritkán előforduló problematikájával foglalkoznak, mintsem a szülés lebonyolításának mindennapos kérdéskörével; akkor is inkább beszélnek általánosságban a nők választó jogairól, mintsem közelről megvizsgálnák, hogyan is képes elferdíteni választásaikat a kulturális befolyás.”

Mélységesen igaz. Az etikusok szeretnek a nők szüléssel összefüggő választásairól úgy beszélni, mintha azok kivétel nélkül széles körű információn alapuló és autonóm döntések lennének, holott megszámlálhatatlanul sok nő mondta el nekem, hogy ők úgy „választották” vagy fogadták el a gyógyszeres fájdalomcsillapítást a szülésük alatt, hogy soha nem mondták el nekik a kockázatokat, soha nem erősítették meg őket abban, hogy képesek fájdalomcsillapítás nélkül szülni, és soha nem ajánlottak nekik doulát, aki támogatta volna őket a fájdalom megélésében. Nevezhetjük ezt valódi „választásnak”? „Egy mai átlagos amerikai várandós számára a fájdalomcsillapító nélküli szülés gondolata egyenértékű azzal, mintha önként és dalolva kellene a kínok kínjába belevetniük magukat” – mondta Libby Bogdan Lovis.

Az összes döntésem közül az döbbentette meg leginkább ismerősöseim körét, hogy nem kértem ultrahangvizsgálatot. A New England Journal of Medicine, pár évvel azelőtt publikált egy főbb amerikai tanulmányt – 15000 várandósság vizsgálata alapján -, arról, hogy az ultrahang vizsgálat nem szavatolja az újszülöttek biztonságát. A tanulmányt Bernard Ewigman, a Chichagói Egyetem Családi Orvoslás Tanszékének és a NorthShore Egyetem Egészségügyi Rendszerének elnöke vezette.

Felhívtam Dr. Ewigmant azzal a kérdéssel, hogy miért vált az ultrahang vizsgálat rutinná az alacsony kockázatú várandósgondozás részeként. Azt a választ adta, hogy részben érzelmi okok miatt – az emberek szeretik látni a babájukat –, és részben annak a megalapozatlan hitnek a köszönhetően, ami szerint valaminek a tudása szükségszerűen jobb végeredményhez vezetne, mint a nem tudása. Abban egyetértett, hogy a rutin prenatális ultrahang használata alacsony kockázatú várandósságnál (vagyis olyan várandósságnál, ahol nincs probléma) tudományosan nem támasztható alá, ha az ultrahangot az anyai vagy magzati betegségek és halál csökkentése érdekében alkalmazzák. A rutin ultrahang vizsgálatok nem tűnnek veszélyesnek, azonban nem is gyógyhatásúak.

Dr. Ewigman azt mondta nekem: „Az Ön várandóssághoz való hozzáállása racionális volt és információkra épült. A várandóssal vagy a kisbabával kapcsolatos orvosi beavatkozásokat érintő kérdésekben azonban a döntés legtöbbször nem racionális gondolkodáson és a jól informáltságon alapszik.” Hozzátette még, „Mindannyian szeretnénk, hogy egészséges kisbabák szülessenek, és meglehetősen könnyű azokat a gondolkodásbeli hibákat elkövetni, amikor az emberek gyakran technológiai előnynek tekintenek valamit, holott az nem feltétlenül az. Ugyanakkor a problémás és magas kockázatú várandósságnál ugyanezek a technológiák életmentők lehetnek. Innen már egy kis lépés arra a (téves gondolkodásbeli) következtetésre jutni, hogy egy jó kimenetelhez mindig szükséges a technológia felhasználása.”

Dr. Ewigmannal arról is beszélgettünk, ahogy az emberek megtévesztő bizonyosságot merítenek az ultrahang eredményeiből, mintha a klinikusok minden kétséget kizáróan meg tudnák mondani, hogy ha nem látnak különösebb eltérést, a baba tökéletesen egészséges lenne. Magam is ezzel indokoltam, hogy miért nem kértem az ultrahang vizsgálatokat.

Utánajártam az ultrahangos vizsgálat hatékonyságának, és azt találtam, hogy az nagyon gyakran félrevezető a születési rendellenességek kiszűrésében. Dr. Ewigman meglátása szerint „technológia által elbűvölt kultúrában élünk, ráadásul elszántan kívánjuk a halál megtagadását. Egy ilyen kultúrában az orvoslás technológiai aspektusa jól eladható.” Ellentétben a minél kevesebb orvosi beavatkozást pártoló szemlélettel – még ha az tudományosan megalapozottabb is.

Értem, hogy vannak nők, akik inkább rózsaszín és kék ajándékokat várnak a keresztelőre, mintsem sárga és zöld színűeket, mint én. Értem, hogy vannak, akik látni akarják a méhen belül készült elmosódott képeket. Értem, hogy vannak, akik megszakíttatnák a terhességüket, ha az ultrahangon nagyobb rendellenességet látna az orvos.

Értem, hogy vannak nők, akiknek határozott elképzelése van arról, hogyan szeretnének szülni – valóban értem már –, egy olyan szülésélménnyel a hátam mögött, ami után erősebbnek, szerényebbnek, összpontosítottabbnak éreztem magam, és a szerelmemhez olyan módon ragaszkodónak, amiről nem is gondoltam, hogy lehetséges.

Kívánom, hogy az amerikai nők tudjanak a szüléssel, a saját testükkel kapcsolatos igazságokról, legyenek tisztában a saját képességeikkel, és hogy ismerjék a technológia veszélyes oldalát is! Leginkább pedig azt kívánom, hogy az összes várandós hallja meg Libby Bogdan Lovis, a doulám szavait: „A szülés ugyanazt az irányításról való lemondást kívánja meg, mint a szex, vagyis önmagunk átadását egy mindent elsöprő, túláradó érzésnek -  óvó, védő és támogató környezetben.” Bárcsak minél több nő tudná, milyen „kívánatos” is tud lenni a „tudományos”szülés!

http://www.theatlantic.com/health/archive/2012/03/the-most-scientific-birth-is-often-the-least-technological-birth/254420/