Miért nem tudok ma Magyarországon kórházban szülni?

Mit is jelent nekem a szülés?

1. Anyává válok

2. Gyermekem lesz, akiről egész életemben gondoskodnom kell és érte felelősséggel tartozom

Anyává válok hormonálisan, lelkileg és testileg. Kötődés alakul ki közöttem és az újszülöttem között, a testem anyatejet termel, amivel az újszülöttemet életben tartom, a kötődés következtében mindent előntő szeretet érzek az újszülöttem iránt, ami gondoskodásra és felelősségvállalásra késztet, anyatigrissé válok.

 A szülés előtti jelek: takarításra buzdító, fészekrakó energiák fellobbanása, a hasam leereszkedése, a babám beilleszkedése, hasmenéses tisztulás, magzatvíz szivárgás/újratermelődés, elő-összehúzódások, rendszeres méhösszehúzódások, hányás, helykeresés, pózkeresés, helyezkedés, befeléfordulás. Kitolás.

Anyává hormonálisan úgy tudok válni, ha a természet adta módon kihordom és megszülöm a gyermekem. Figyelem a szülés előtti jeleket, a lelki változásokat, a testem üzeneteit, a szülés beindulását, a méhem összehúzódásait. Olyan helyet keresek, ahol biztonságban érzem magam. Ellazulok, az éles fényt ösztönösen kerülöm, hogy a testem zavartalanul termelhesse az oxytocint. Követem az összehúzódásokat, eggyé válok velük, feladom az egóm, átadom a testem a hullámzásnak, együtt dolgozom a kisbabámmal: ő születik, én szülöm.

Átélem a tágulásomat ami utat ad a babámnak, és átélem a babám kicsusszanását. A kisbabám a kezembe veszem, a csupasz bőrömre fektetem, és nézem őt, ahogyan ő is engem néz. Hagyom hogy feljebb másszon a hasamon és szopjon, vagy segítek neki, a mellemre teszem és szopni kezd. A köldökzsinórt akkor vágjuk el, amikor már teljesen abbahagyta a pulzálást, hogy a babám vére mind a babámé is legyen. A babám szopizó mozdulatai méhösszehúzódásokat okozva segítik a méhlepény magától való leválását és megszületését. A babámat nem mérem, nem mosdatom és nem öltöztetem fel közvetlenül születése után, hanem a bőrömön hagyom, és beszívom az illatát, csodálom az arcát, pihenek és hagyom, hogy rajtam aludjon el. Órák múlva legfeljebb az édesapjának adom át, csahogy később ismét magamhoz vehessem, és lehetőleg le sem teszem addig, amíg önállósági törekvésében ő maga menne felfedező útjára. Igénye szerint szoptatom, és hordozom. Az időmet rászánom.  

Anyjává válok egy újszülöttnek, akiért korábban is már én felelek. Az én testemben növelem, az étrendemre, életmódomra odafigyelve, együtt élek, mozgok vele. Hallja a hangom és a körülöttem lévők hangját, az életterem zajaiban él, érzi az érzelmi hullámzásaimat, az étrendem ízeit. Születésre készül, a bel és külvilág zajait hallgatja, a magzatvízzel nyeli az ízeket, csuklik, pisil, helyezkedik. Követi a méhösszehúzódásokat, egyre lejjebb helyezkedik, és végül átpréselődik a kijáraton a külvilágba, egyesen az édesanyja karjaiba, mellkasára. Most a mellkasom másik oldaláról hallgatja a jól ismert szívdobbanásaimat, bőrén érzi bőrömet. Megnézi az arcomat, és hallgatja a hangomat. Ösztönei által diktálva, a sejtjeibe íródott dolgot teszi: elindul az anyatej felé, és odacsimpaszkodva szopni kezd. Az előtejben lévő az immunrendszere kialakulásához és a bél rendszere savköpenyének kialakulásához szükséges anyagokat onnan magához veszi.

Csupasz bőrünk összeér, így az én bőrflórám kerül az ő bőrére, a rákenődött hüvely flórám mellé, ami a magzatmázzal együtt megvédi és segíti a saját immunrendszere kialakulásáig. Rajtam alszik el, melegem melegen tartja.

Mivel együtt vagyunk, együtt élünk együtt lélegzünk, ismerem rezdüléseit és tudom mikor szopizni szeretne: amikor éhes, amikor szomjas, amikor kellek neki. Tudom mikor pisilnie kell, mikor üríteni fog, amikor nézelődne, büfögne, vagy aludna.

Teljesen természetesen és megkérdőjelezhetetlenül tudom mindezt, mert a születése során minden a természet rendje szerint történt nekem mint szülő anyjának, és neki mint születő életnek. Énbennem a kötődés hormonálisan kialakult, a végtelen szeretet elöntött eziránt az újszülött iránt, amiből kifolyólag a mindennapi gondoskodás, igénye szerinti szoptatás, hordozás mind természetes és megkérdőjelezhetetlen. Tudom a dolgom. Feltétel nélkül szeretem és figyelem az igényeit. Meg sem fordul bennem, hogy külön tartsam, nem hogy külön szobában, de még külön ágyban sem. Nem félek őt szeretni, nem félek őt ölelni. Nem félek a saját kisbabámtól. Nem teszek műanyag vacakokat a szájába, mert zavarna a hangja vagy, hogy ne tudjon szólni nekem? Nem gondolom, hogy zavarja az életem, hogy elveszi az időmet, hogy "direkt" csinálja. A fülem tudja a hangjait, a szemem érti a jelzéseit, a szívem tudja az ős tudást.

Ezt most a magyar kórházakban nem támogatja semmi. Nemhogy nem támogatja! Ott ennek a belém íródott programnak minden egyes állomásáért külön kellene megküzdenem ugyanazokkal az energiákkal, amik a szülés és születés folyamatában másra vannak szánva. Ha onnan ezeket az energiákat elveszem, és ha még harcolnom is kell beavatkozások ellen, azok az energiák végleg elvesztek a természetes folyamat számára és engem pótolhatatlan veszteség ér. Hamarabb kifáradok, netalán összezavarodom, elbizonytalanodom, stressz és frusztráció alakul ki bennem, ami adrenalint termel. Az oxitocinom ellenlábasát. Lassulhatnak az összehúzódásaim, netalán le is állhatnak. Ha az amúgy egyenes utamon képletesen jobbra balra fodulok, a körülmények által állandó kitekintgetésre vagyok kényszerítve, akkor a saját képességeimet vágom derékba, a saját ösztöneimnek szabok gátat, a saját hormonjaimat kavarom össze, a saját kisbabámat veszítem el sajátomnak.

Az egészséges újszülöttem számára előírt utat ma a magyar kórházakban szintén kompromittálják. Sőt szabotálják! Az élő köldökzsinórját elvágják. Leszívják a légutait, édesanyjától elválasztják, az azonnal szoptatást nem támogatják, sőt nem is helyeslik. Elviszik, órákig külön tartják, mérik, húzzák, vonják, mosdatják, öltöztetik, pelekázzák, táppal hozzátáplálják, szemébe csöppentenek, sírni hagyják. Egyedül hagyják.

A szülés elemi és elementáris. A szabályait kötelező betartanunk a saját magunk és az új élet érdekében. Ez nem választható helyes út. Ez beprogramozott, ez sejtmemória, ez ösztön, ez hormonális. Ahhoz, hogy az édesanya az újszülöttjéről az emberi természet szerint, az evolúcióban évmilliárdok alatt kialakult  megfelő módon gondoskodjon, ez az egyetlen helyes út.

Az ember, szabad akarata következtében lehetséges, hogy mindezt másképp csinálja. De ahhoz, hogy a mindenkori ember személyisége érvényesüljön, ahhoz hogy az fényesen ragyogjon, vagyis a boldogságához és a kiegyensúlyozottság érzéséhez az kell, hogy ez a folyamat úgy zajlódjon, ahogy az a természetes kiválasztódás folyamán beleíródott az édesanya és az újszülöttje sejtjeibe. Ha ezekre a kért ingerekre megadjuk a kért megfelelő válaszokat, az életünk egyszerűvé válik és évtizedekig, vagy akár egész életen át tartó önmarcangolást és útkeresést küszöbölünk ki vele.

Magyarország és a világ -ahogy most ismerjük- generációkon belül megváltozna, ha a szülés és a születés jelenlegi személyiség torzító és áldozattá tevő volta helyett újra elfogadnánk az egyetlen helyes, a valódi, a számunkra előírt, amúgy pedig felemelő, felmagasztaló és minket földöntúli erőkkel elárasztó útját.