Miért tart a várandósgondozás az egyre több vizsgálat felé?
MIDIRS, Midwives Information and Resource
Service
Educational Charity (Reg. No. 295346) and
Company Limited by Guarantee
(Reg. No. 2058212)
MIDIRS, Midwifery Digest, 2012, by Cohain JS.
A magzati ultrahangvizsgálatok
kockázatai és az ultrahanghasználatból eredő felelősség
Sokan szeretnek horror
filmet nézni. Hatására adrenalin szabadul föl a szervezetben, gyorsul a szívritmus,
és ha a film valóban jó, lefekvéskor győzködnünk kell magunkat, hogy nincs szörny
az ágy alatt. A magzati ultrahangvizsgálatnak is lehet egy rémfilméhez hasonló hatása.
Előfordulhat, hogy a várandósnak a vizsgálat végén ajánlatos leszögeznie, hogy
az ultrahangvizsgálat egy olyan olcsó izgalomforrás, ami a várandósság jobbítását
ugyan nem szolgálja, ellenben következménye lehet az anyára nézve, mivel olyan műtéti
beavatkozás követheti, ami egyébként elkerülhető lett volna. Eddig még fel nem tárt
károsodás is érheti a magzatot, és mindezek szerteágazó, hosszú távú következményekkel
járhatnak.
Az emberi szülés
tíz milliárd év alatt csiszolódott tökéletesre. Amennyiben az átlagos testalkatú,
18-35 éves várandós nem dohányzik, nem eszik túl sokat, nem drogfüggő, ha napi
45 g teljes fehérjét fogyaszt kétadagnyi zöld leveles zöldséggel és egy darab,
de annál nem több gyümölcsöt eszik, ha a heti étrendjében két-három adag hal is
szerepel, viszont tartózkodik a finomított cukor fogyasztásától, mindig tiszta
vizet iszik, és szán időt az olyan jellegű rendszeres testmozgásra, mint
amilyen a vízhordás lehetett, akkor várhatóan problémamentesen fog születni -
kísért szülés mellett-, egy 3000 g-os kisbabája, még akkor is, ha semmiféle gondozáson
nem vesz részt a szülés előtt. Kivétel ez alól a vércsoport vizsgálat, az Anti-D
szérum szükségessége miatt (ha az anya Rh-negatív és az apa Rh-pozitív). Ha a
várandós túl sokat eszik, nagyobb lesz a magzat is, és nagy valószínűséggel a
vajúdási idő is megnyúlik, így előfordulhat születési trauma és akár halvaszülés
is. Ha napi három doboz cigarettát szív, akkor kisebb lesz a baba és a halvaszületés
is valószínűbb, de a magzati ultrahangvizsgálat egyik esetben sem képes javítani
a szülés kimenetelén.
A rutin magzati ultrahangvizsgálat
Randomizált
kontroll tesztek szisztematikus meta analízise sem tudta bizonyítani, hogy a
rutin magzati ultrahangvizsgálatok javítanának a szülés kimenetelén, továbbá
kimutatták, hogy nem rendelkezünk elegendő tudással a magzati
ultrahangvizsgálatoknál manapság használt ultrahangdózis erősségének
szerteágazó hatásairól. A magzati ultrahangvizsgálat pedig csupán akkor válhatna
a rutin várandósgondozás részévé, ha a bizonyítékok kétséget kizárólag alátámasztanák,
hogy a mérleg nyelve az ultrahangvizsgálat előnyei felé billen. Lásd 1. táblázat.
1. táblázat:
A magzati ultrahangvizsgálat használata bizonyítottan jobb szülési kimenetelt
eredményez
- Igazolja a medencevégű hosszfekvés koponyatartásba való külső fordítás eredményességét.
- Segíti a magzati vérátömlesztést és a magzatvízvételt.
- Segíti a kismedencei daganat és fibróma fölismerését.
- Segíti az üszökterhesség megállapítását.
- Segíti a méhen kívüli terhesség megállapítását.
- Igazolja a magzati halál beálltát.
- Egyértelművé teszi a magzat fekvését (amennyiben a szakember nem tudja másképpen meghatározni).
A 2. táblázatban
rögzített, nők tízezrein elvégzett ultrahangvizsgálatok eredményei randomizált
kontroll tesztekben kerültek összesítésre. Bár az ultrahangvizsgálatoknak
elvileg lehetőségük lenne fölismerni a veszélyeztetett helyzeteket, a
bizonyítékok nem támasztják alá, hogy véső soron javítottak volna a magzatok
állapotán. A magzati ultrahangtesztekkel elvileg a magzati növekedés elmaradásának
(méhen belüli retardáció) gyanúját diagnosztizálják, csakúgy, mint a méhlepény
feltételezett elégtelenségét vagy terminustúllépés esetén a feltételezett túlhordást.
Ezekkel az ultrahangvizsgálatokkal rutinszerűen indokolják a halvaszületés
megelőzése érdekében végzett szülésmegindítást, császármetszést. Azonban amit az
ultrahangvizsgálatoktól eredetileg vártak, hogy az ilyen módon gyűjthető információk
következtében kevesebb lesz a halvaszülés, vagy csökken a perinatális
halálozás, nem bizonyosodott be. A legszigorúbb kutatások sem tudták kimondani,
hogy azoknak a nőknek a körében kevesebb lett volna a halvaszülés, vagy
alacsonyabb a perinatális halálozás, akiknél megindították a szülést ultrahanggal
igazolt túlhordás, vagy méhen belüli retardáció gyanúja miatt. A szülésmegindítás
következménye viszont a magasabb császármetszési arány. A szülésmegindításnak önmagában is nagy a
kockázati tényezője a szülés utáni vérzés tekintetében. A szülésmegindítás újszülöttekre
vonatkozó hosszú távú következményeinek teljes körű fölmérése pedig mindezidáig
nem történt meg.
2. táblázat:
Bizonyítottan nem eredményez jobb kimenetelű szülést a magzati
ultrahangvizsgálat használata
- A várandósság első harmadában végzett ultrahangvizsgálat a szülés várható idejének meghatározása céljából.
- A várandósság második harmadában végzett (Magyarországon ún. „genetikai” ultrahangvizsgálat, a ford.), tizenöt perces, magzati szerv ultrahangvizsgálatnál 13-85%-os a hibaszázalék, sok a tévesen pozitív eredmény.
- A magzatvíz mennyiségének meghatározása céljából végzett ultrahangvizsgálat.
- Biofizikai profil meghatározása céljából végzett ultrahangvizsgálat[1].
- A méhlepény minősítése céljából végzett ultrahangvizsgálat.
- Doppler vizsgálatok alacsony kockázatú várandósságnál.
- Doppler vizsgálatok magas kockázatú várandósságnál.
Ultrahangvizsgálat a magzat oxigénhiányos állapotának szűrésére
A „méhen belüli
retardáció” kifejezést (IUGR– Intrauterin Growth Retardation) fölváltotta a
jelentésében azonos, de kevésbé szigorúan hangzó „korlátozott méhen belüli
fejlődés” terminus (FGR – Fetal Growth Restriction). A „korlátozott méhen
belüli fejlődés” azokat a magzatokat jellemzi, akiknek becsült súlya alacsonyabb
a 10 percentilis értéknél[2].
Ha úgy fogalmazunk, hogy súlyban a 10 percentilis érték alá a magzatok 10%-a kerül,
akkor a magzatok 10%-a mindig beleesik az intrauterin retardált magzatok
kategóriájába. A hipotézis arra, hogy a magzat miért eshet a 10 percentilis
érték alá, az, hogy a méhlepény elégtelen működése korlátozza a magzat növekedését,
tehát hatással van annak lehetséges gyarapodására és fejlődésére. Mihelyt a
magzat súlyát a 10 percentilis érték alá becsülik, a magzati morbiditás
kivédésének ürügyén vizsgálatok megállíthatatlan sorozata veszi kezdetét. Az adatszerzés
és ezek eredményeinek fényében a beavatkozások elvégzésének szükségessége
közötti nem létező összefüggést, továbbá, hogy származik-e előny ezen
beavatkozásokból, a 2-es táblázat szemlélteti. A várandósság kimenetelének
javítását célzó, a méhlepény elégtelen működésének diagnózisára használt ultrahangvizsgálat
nem bizonyult hasznosnak. A magzat szervi ultrahangvizsgálata, azon felül, hogy
olyan szervi hibákat azonosít, amik méhen belüli kezelésére nincs lehetőség, nagyszámú,
téves pozitív és téves negatív diagnózist állít fel. A magzatvíz mennyiségének
megbecsülésével kapott érték közvetlenül nem mutatja a magzat jólétének
hiányát, és nincs „megbízható előrejelző jelentősége”[3]
sem. A Cochrane tanulmány azt mutatja, hogy „ennek a vizsgálatnak a következtében
megnő az abnormálisan kevés magzatvíz
diagnózisa, ami miatt nő a szülésmegindítások száma, ennek ellenére a szülés
kimenetelében nem tapasztaltak javulást”.[4]
Magann azt találta, hogy a magzatvíz mennyiségének megítélésében egyik technika
sem volt hasznosabb, a másiknál.[5]
Azokban az esetekben, ahol a kórházi felvétel részét képezte a magzatvíz
mennyiségének ultrahangos vizsgálattal való megbecsülése, a magzat
veszélyeztetettségére hivatkozva a császármetszések száma megduplázódott,
összehasonlítva azzal a csoporttal, ahol nem volt ilyen vizsgálat. Az első
csoportnál az újszülöttek jóllétében sem volt javulás a másik csoporthoz
képest. A biofizikai profil (ultrahangvizsgálat a magzat szívritmusának,
izomtónusának, mozgásának, légzésének és a magzatvíz mennyiségének
megbecsülésére) sem képes a szülés kimenetelén javítani, azonban jelentősen több
lesz a szülésmegindítás és a császármetszés. „Továbbá a biofizikai profil
következtében előidézett más beavatkozások, a kórházban tartózkodás hossza, a
súlyos rövid- és hosszú távú újszülött kori morbiditás és a szülői elégedettség
további vizsgálatokat igényel.”[6]
Ha a biofizikai
profil vizsgálaton a magzat állapotát nem találják kielégítőnek, akkor további
vizsgálatok következnek. A várandóst a köldökzsinór véráramlásának Doppler vizsgálatára,
továbbá a méh két artériájának Doppler vizsgálatára utalják, és ha ezek a
vizsgálati eredmények aggodalomra adnak okot, akkor a magzati arteria cerebri
media Doppler vizsgálatát is elvégzik. Mindezen eredményeket a méhlepény
állapotának függvényében értékelik. Ezek a tesztek feltételezetten biztonságosak,
hatékonyak és életmentők, azonban ezt a feltételezést nem támasztották alá
bizonyítékokkal sem a biztonság, sem az előnyök tekintetében. A Doppler
ultrahangvizsgálat egy új eljárás. Újdonsága ellenére több randomizált kontroll
vizsgálat értékelte ki hasznosságát, mint bármelyik más, a magzat növekedésére
és jóllétére irányuló biofizikai vizsgálatét. A Cochrane tanulmány tízezres
mintán kutatta a Doppler ultrahangvizsgálat hatékonyságát, magas kockázatú várandósságnál.
Azt találta, hogy a bizonyítékok nem egyértelműek és a jó publikáció érdekében
lehetséges az elfogultság. Míg a méh artériáinak Doppler ultrahang analízise
helyesen azonosítja a halvaszületési kockázatnak kitett, oxigénhiányos
magzatokat a méhlepény- leválása, vagy fejlődési korlátozottsága miatt beállt-
vérellátási zavara következtében, nem tudta bebizonyítani, hogy a diagnózist
követő beavatkozások sorozata megelőzte volna a halvaszületést. Olyan
színvonalas tanulmányok nincsenek, amelyek a magzat ideggyógyászati fejlődését
is végigkövetnék.[7] A Cochrane
tanulmány nem talált perdöntő bizonyítékot arra nézve, hogy a rutin
köldökzsinór artéria vagy a rutin méh és köldökzsinór artéria kombinált Doppler
ultrahangvizsgálata előnnyel járna az anyára vagy a babára nézve, sem az alacsony
kockázatú várandósságnál, sem annál a csoportnál, ahol az ilyen szempontú
válogatás nem történt meg.
Egyik trimeszterben
elvégzett rutin ultrahangvizsgálat sem javított a perinatális halálozási arány összességén.
Egy friss meta-analízis 9 randomizált kontroll tesztben (N= 35,049 nő
részvételével) azt vizsgálta, hogy a korai várandósságnál használt ultrahangvizsgálat,
javított-e a szülés körüli csecsemőhalálozás arányán, szemben a korai
várandósságnál (24 hét előtt) egyáltalán nem használt, vagy szelektív módon
használt ultrahangvizsgálaton részt vett csoporttal. A perinatális halálozás
szempontjából az eredmények összesítése nem mutatott jelentős eltérést a két csoport
között.
Arra is érdemes
kitérni, hogy vajon tudunk-e eleget a várandósság alatti ultrahangbehatásról. (3-as
táblázat) Jogosan merül föl a kérdés, hogy vajon milyen információkat kapnak a
nők erre a hiányosságra vonatkozóan, csakúgy, mint az, hogy az ultrahangvizsgálatok
feltételezett előnyei mennyire vannak tudományos bizonyítékokkal alátámasztva.
3. táblázat: Az ultrahangvizsgálatok
potenciális veszélyei
- Valószínűsíthető, hogy nincs összefüggés az 1990 előtt használt, 94 mW/cm2 dózisú, várandósság alatti ultrahangvizsgálat, és a gyermekkori rákbetegség, az alacsony születési súly, a gyermekkori fejlődés kóros volta, valamint a gyermekkori idegrendszeri fejlődés között.[8]
- A 2002 óta engedélyezett 720 mW/cm2 ultrahangvizsgálat négyszer nagyobb dózisú, mint amiket teszteltek.[9]
- A manapság használt ultrahang dózist epidemiológiailag soha nem tesztelték.[10]
- Az első trimeszterben a magzat nagyon érzékeny a károsító behatásokra. Az ultrahang hőt képez, ami magzatkárosító hatású lehet.
- Fókuszált ultrahang jelenleg vesekövek, méhi fibróma, agydaganat, kisebb gerincvelői elváltozások szétrombolására használatos. További információk: Yoav Medan Ultrasound surgery Healing without cuts (Ultrahang sebészet, vágás nélküli gyógyulás).
- Az ultrahangvizsgálatot végző szakemberek általában szegényes tudással rendelkeznek az ultrahang hő- és mechanikai hatásairól.[11]
A méhlepény szerepe
A mai napig nincs
olyan tanulmány, amely talált volna olyan méhlepényi jellegzetességet, amit kizárólagosan
azonosítani lehetne a magzat méhen belüli növekedési zavarának kiváltó okával, és
nem lehetne jelen normálisan működő méhlepényeknél is. Ez magában foglalja a
szövetelhalást és a részleges méhlepényleválást is. Oxigénhiányos újszülöttnél,
szülés után, azonosítottak III-as minősítésű méhlepényt, ami utólagosan utalhat
a méhlepény méhen belüli elégtelen működésére. Ugyanakkor a szülés előtti méhlepény
ultrahang vizsgálata nem képes a méhlepényt hiba nélkül minősíteni. Öt magasan
képzett, tapasztalt ultrahang specialista egymástól függetlenül, két
alkalommal, 1 hét különbséggel, jó látási viszonyok mellett 90 ultrahang képet
értékelt 0, I, II, III minősítésű méhlepényről. Következetes minősítés kilenc ultrahang
képnél történt csupán, amikor ugyanazt a 0, I, II vagy III minősítést adta mind
az öt szakértő. Az egyik képnek 0, I, II, és III minősítést adtak a különböző
szakértők. Ebből az következik, hogy a
méhlepény méhen belüli minősítése még tapasztalt szakértők által sem ad
megbízható eredményt. Ettől függetlenül alkalmazzák ezt az ultrahangvizsgálatot
a méhlepény elégtelen működésének diagnosztizálására.
Az
ultrahangvizsgálat nem elég precíz módszer a normálistól eltérő méhlepény méhen
belüli diagnosztizálására. Amikor a méhlepény egy könnyebben beazonosítható variánsának
gyanúja merül fel, az automatikusan nem jelenti azt, hogy a magzat veszélyben
lenne. A legszembetűnőbb és legkönnyebben beazonosítható méhlepényváltozat a kiemelkedő
szélű méhlepény, aminek két cm széles és fél cm magas, többnyire a magzati oldal felszínén kiemelkedő
fehér szélét az összenőtt és fölgyűrődött külső és belső magzatburok képezi. Ez
a fölgyűrődött szélű méhlepény a szülések 1%-ában van jelen, de egyes
vizsgálatok azt mutatták, hogy akár 1-18% közötti is lehet az előfordulása, a részlegesen
kiemelkedő szélűeket is ideszámolva.[12]
Előfordul, hogy a szülőknek, annak ellenére állítják, hogy a kiemelkedő szélű
méhlepény emeli mind a szülés körüli halálozás esélyét, mind a koraszülés
kockázatát, a szülés előtti vérzés esélyét, a méhlepény rendellenes leválásának
előfordulását vagy a vetélést, hogy a tanulmányokból az derül ki, hogy egyes normális
kimenetelű szüléseknél figyeltek föl erre a méhlepény fajtára.[13]
Ugyanez a tanulmány azt is kimutatta, hogy amikor méhlepényre fókuszált
ultrahangképet mutattak tapasztalt ultrahangos szakembereknek, azok a legtöbb
esetben nem tudták beazonosítani ezt a méhlepényvariánst, és az esetek 35%-ban
(17/49) egy vagy több szakértő valószínűleg, vagy bizonyosan kiemelkedő
szélűnek diagnosztizálta a normális méhlepényeket.
A szülést követően
a méhlepény megvizsgálásra kerül, annak érdekében, hogy tud-e információval
szolgálni a méhen belüli élet 9 hónapjára vonatkozva, továbbá hogy maradt-e
vissza belőle szövet a szülés során. Van olyan méhlepény, aminek a magzat
felőli oldalán fehér csomócskák mutatkoznak, ennek amnion nodosum a neve. Ezek a sima felszínű, fehér csomócskák az
időre született méhlepények 65%-ában jelen vannak. Ezek a méhlepényt fölépítő
ún. „végbolyhok” sejtjeiből álló csomók felületének betüremkedése a méhlepény
bolyhai közé és köré. Ez ugyan vészjóslóan hangozhat, valójában azonban az
időre szüléseknél a normális végbolyhok 10-50%-ánál van jelen, és nem kapcsolható morbiditáshoz.
Apel Sarid (2010) azt találta, hogy a megemelkedett mennyiségű csomók jelenléte a „koraszülöttek
és a korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált (FGR) magzatok oxigénhiányos
állapotának, vagy reaktív oxigén ágens jelenlétének köszönhetően alakul ki”.
Azonban az írás nem részletezi pontosan, mit ért megemelkedett mennyiségen,
továbbá a 37. hét előtt született, korábban korlátozott méhen belüli
fejlődéssel diagnosztizált magzatok csupán 11% -ánál találta ezt, ami bőven a
normális értéken belül van. Ha kifejezetten a rendellenes méhlepényt próbáljuk
definiálni, azt találjuk, hogy a 34. hét előtt született, korlátozott méhen
belüli fejlődéssel diagnosztizált magzatok 61%-ánál, és az ugyanezen diagnózisú,
időre született magzatok 70%-ánál a méhlepény semmi figyelemreméltót nem mutatott.[14]
A szerzők nem válaszoltak a megkereséseimre és nem kommentálták ezt. Az időre
született újszülöttek méhlepényének 30%-ánál és a 34. hét előtt született újszülöttek méhlepényének
39%-ánál volt jelen egy vagy több a következő listából:
- Akut magzatburok gyulladás
- Amnion nodosum (a normális méhlepények 65%-ánál is jelen van)
- Meszesedés (nem definiált, és kép sem volt róla)
- Infarktusos, gócos, diffúz
- A bolyhos belső magzatburok ereinek megvastagodása és szegényes erezettsége, amikor a végbolyhok kapillárisai a bolyhok kevesebb, mint 50%-át foglalják el, vagy amikor a kapillárisok kevesebb, mint 40% volt a bolyhos periférián
- Megemelkedett számú csomócskák - „megemelkedett” nem volt definiálva
Salafia (1997) azt találta,
hogy a korlátozott méhen belüli fejlődéssel diagnosztizált újszülöttek 68%-ánál
szülés után a méhlepényen nem találtak semmi szokatlant, viszont az ugyanezen diagnózisú,
időre született újszülöttek 32%-ánál a méhlepényen találtak kóros
elváltozásokat. Ez megfelel annak, amit Apel-Sarid is kimutatott tanulmányában.
A mai napig nincs döntő bizonyíték arra, hogy a szülés utáni
méhlepényvizsgálattal meg tudnánk állapítani olyan méhlepényi
karakterisztikákat, amik a korlátozott méhen belüli fejlődéshez köthetők lennének.
Következésképpen megalapozatlan szülés előtti ultrahangvizsgálattal diagnosztizálni
a méhlepény elégtelen működését.
Konklúziók
A
várandósság normális élettanában a méhlepény élteti a magzatot a szülés
időpontjáig. Ha a várandósság alatt a méhlepény részleges leválása, infarktusa,
vagy daganatai vannak jelen, a test más szerveihez hasonlóan a méhlepény
bolyhai képesek pótlólagos, másodlagos vérellátásról gondoskodni. Ennek a
folyamatnak egy élettani példája, ha egy rosszul kivitelezett császármetszést
csillapíthatatlan vérzés követ, és a vérzés megállítására lekötik a méh
vérellátásáért felelős egyik főartériát, az ezt követő várandósságokat a nők ennek
ellenére képesek időre kihordani, mert a méh keringését a mellékágak
biztosítják. Nincs arra nyomós bizonyíték, hogy akár a magzatok, akár a
méhlepény megállnának a növekedésben a szülés pillanata előtt, és a logika is azt
támasztja alá, hogy azt feltételezzük, hogy mindkettő egészen a szülés
pillanatáig növekszik, az ezt megakadályozó faktorok hiányában. Ha tehát a
magzat élve születik, a méhlepény biztosan működik. Ebből a
megkérdőjelezhetetlen tényből kifolyólag valóban helytelennek tűnik a „rendellenes
működésű méhlepény” terminusa egy olyan méhlepényre vonatkozva, amely mellett élő
újszülött születik.
A
várandósság korai szakában bekövetkezett vetélés okaként előszeretettel
használják a „rendellenes működésű méhlepény” diagnózist. A vetélések nagy
részében azonban az ok ismeretlen, és a mai napig észrevehetetlen kromoszóma
rendellenességek is éppen olyan jó magyarázattal szolgálnak, mint a nem
diagnosztizált méhlepényi működési rendellenesség.
Fordítva éppen úgy valószínű, hogy a
méhlepény sokkal jobban érintett a várandósság és a vajúdás alatt előforduló események
egész sorában annál, mint amit mi jelenleg képesek vagyunk kideríteni, és még
csak most kezdjük megérteni, hogyan hatnak, vagy, hogy vajon hatnak-e az
eltérések.
Az ultrahangvizsgálatok tehát dokumentáltan
borzasztóan pontatlanok. Egy friss tanulmány megállapította, hogy az ultrahangos
magzati súlybecslésnek egy teljes egyharmada, vagyis 34%-a, az újszülött tényleges
súlyának plusz mínusz 10% tartományán kívül esett. (Hargreaves, 2011) Amikor a
magzat súlyát kisebbnek becsülik, mint a dátum szerinti átlag súly, annak sok
lehetséges oka lehet, de mindenképpen érdemes tekintetbe venni, hogy milyen
célja is van a diagnózis felállításának. A diagnózis felállításától függetlenül
a várandósnak nyújthatunk életmód-vezetési tanácsokat, mint a dohányzás
elhagyása, a stressz kerülése, vagy a táplálkozás javítása.
Talán
azt a legnehezebb elfogadni, hogy a várandósság maga rafinált, okosan
megtervezett, egymással kölcsönösen összekötésben lévő rendszerekből áll,
aminek a bejósolhatósága, netán az irányítása teljes képtelenség anélkül, hogy
több kárt okoznánk, mint amit meg tudnánk akadályozni. Ilyen például a rutin
szülésmegindítás, vagy a rutin császármetszés. A szülészorvosi szemléletben a
kivételek válnak szabályokká. Ez a méhlepénnyel kapcsolatban is elmondható. A
méhlepény a legkevésbé tanulmányozott, rendkívül dinamikus, változékony, rövid
életű szerv. Nagyon szeretnék látni egy olyan randomizált kontroll tesztet,
ahol a nők egyharmada minden lehetséges vizsgálaton átesik, és közben személyre
szóló gondozásban nem részesül, a másik harmad saját otthonában részesülne
várandósgondozásban, személyre szabott beszélgetéssel, életvezetési és
táplálkozási tanácsokkal, viszont az Rh-faktor meghatározására irányuló
vérvizsgálaton kívül egyetlenegy hivatalos vizsgálat sem történne nála, és a
harmadik harmad mindekét ellátásban részesülne.
Nagyon nagy annak a
valószínűsége, hogy a halvaszülés megelőzéséért az kapna Nobel díjat, aki a
méhlepényen be tudna azonosítani egy ultrahanggal is könnyen észrevehető
elváltozást, és nem az a bába, aki be tudná bizonyítani, hogy a várandós
otthonában történő várandósgondozás sokkal jobb hatékonyságú bármilyen manapság
használt műszeres szűrővizsgálatnál.
Miért vette az irányt a
várandósgondozás az egyre több elvégezhető vizsgálat felé? Amióta a
császármetszések száma megemelkedett, a harmadik trimeszter vége felé
előforduló halvaszülés 1/1000 helyett 1/500 lett, akkor tehát miért nem
korlátozzuk a császármetszést a nők utolsó szülésére. Köztudott, hogy
Amerikában több a halvaszülés, mint Európában. Az amerikaiakban talán
fölébredhetne a kíváncsiság, hogyan viszi ezt végbe Európa. A dohányosok és a
terhességi cukorbetegségben szenvedők körében magasabb a halvaszülés. Vajon
hogyan alakulnának az eredmények, ha azoknak a várandósoknak, akik dohányoznak
és túl sok cukrot esznek, megemelnék a társadalombiztosítási díját? Hogyan, ha füstmentes
miliőbe helyeznénk őket, megfelelő jó minőségű táplálékkal?
Ez a terület sincs meg
ellentmondásos bizonyítékok nélkül. Az viszont nyilvánvaló, hogy nincs
kapcsolat az elfogadott protokoll és a szülésre vonatkozó előnyök között, ami
nem a nagyszámú változónak köszönhető. Bizonyára léteznek ugyanis rendellenes
működésű méhlepények, ezeket azonban a várandósság alatt a mostani módszerekkel
nem lehet úgy diagnosztizálni, hogy a várandósnak és a kisbabájának is előnye
származnék belőle.
[1] BPP – Biophysical Profile-t, a második harmadban vizsgálat alkotja,
amely méri és pontozza a: 1.Magzatmozgást, 2. Magzati tónust, 3. Magzati
légzést, 4. Magzatvíz mennyiségét, 5. Magzati szívritmust.
[2] A magzat súlyának percentilis értéke az átlagos magzati súlyhoz
képest, vagyis a magzatok 90% -ának ennél magasabb a súlya.
[3] Locatelli et al. 2004
[4] Nabhan and Abdelmoula 2008
[5] SDVP – single deepest vertical pocket techika, a magzatvíz
mennyiségének megítélésére a legmélyebb magzatburki űr megmérését használja;
AFI – amniotic fluid index, a magzatvíz
mennyiségének megbecsüléséhez 4 különböző magzatburki űr összegét használja
[6] Lalor et al. 2008
[7] Alfirevic et al. 2010
[8] Stratmeyer et al. 2008
[9] Abramowicz 2008
[10] Stratmeyer et al. 2008
[11] Sheiner and Abramowicz 2008
[12] www.fetalultrasound.com
[13] Harris 1997.
[14] Apel-Sarid et al. 2010
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése